A következő címkéjű bejegyzések mutatása: TNI. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: TNI. Összes bejegyzés megjelenítése

2008. április 21., hétfő

Webkonferencia terem, mi is az?


Több, mint egy éve veszek részt ilyen virtuális összejöveteleken és azt tapasztalom, hogy ez az eszköz olyan óriási segítséget nyújt a munkában, mintha hirtelen szuperszónikus repülőre ültem volna az eddigi kerékpár helyett.

Otthon ülve vehetek részt olyan képzésen, melyre több száz kilométert kellet volna egyébként utaznom, így viszont csak annyit kellett tennem, hogy az adott időpontban ott üljek a számítógépem előtt és feltegyem a fejhallgatót a fejemre.

Van egy előadássorozat, mely kimondottan azzal foglakozik, hogy az internetes pénzkereset legújabb technikáival ismertessen meg, ennek az egyik előadója egy Ausztrál srác, Mark Davis. Mikor őt hallgatjuk, ő otthon ül (nála akkor hajnal van) mi pedig akik őt hallgatjuk itthon ülünk saját otthonunkban (nálunk már este van). A földrajzi korlátok egyszerűen eltüntek.

Bármikor össze lehet hozni egy előadást, meg lehet hívni különleges előadókat, az sem gond ha nem egy nyelven beszél mindenki, a tolmács is ülhet a saját otthonában, valami csoda milyen széles a webkonferencia felhasználhatósága.

Sokal HATÉKONYABBÁ teszi a hálózat építést, kevesebb pénzt, időt és energiát kell ráfordítani. Az Internet hatékony használatát könnyen elsajátíthatjuk, melynek segítségével újabb jelölteknek ajánlhatjuk fel a Tahitian Noni International vállalat kínálta üzleti lehetőséget.


A csoporttagokkal történő folyamatos kapcsolattartás egyik legmegfelelőbb eszközének a webkonferenciák mutatkoznak. Így lehetőség nyílik a csatlakozók számára az élőszavas előadások elérése, melyek segítségül szolgálhatnak a kezdeti bizonytalanságok feloldásában, az esetlegesen felmerülő kérdések megválaszolásában.

Ha még nem voltál ilyenen, gyere el a következőre, ha nem tudod mikor van, küldj egy üres e-mailt a webkonf@gmail.com címre


Szabályok a webkonferencia teremben:


1. Bejelentkezéskor kérem, add meg a teljes nevedet
2. Amikor bejössz a terembe a chat sorban tudsz köszönni.
3. A chat sorban ne adj meg elérhetőséget / telefon, e-mail címet, webcímet, Skype nevet stb. /!
4. Az előadás alatt ne chatelj, mert elvonja az előadó figyelmét!
5. Kérdéseket akkor tegyél fel, amikor erre az előadó felkér!
6. Azokat, akik nem tartják be a szabályokat a moderátor tiltó listára teszi! Nem tudnak utána részt venni a konferencián!

2008. április 16., szerda

Van már aláírás fájl a kimenő emailjaidon? Nincs? Akkor ezt feltétlenül olvasd el.

Egy exkluzív közvélemény kutatásban megkérdezték a nonis terméktanácsadókat, hogy mi okozza a legnagyobb problémát, nehézséget a munkájukban. Mit gondoltok mit jelölt meg az átlagos terméktanácsadó a legnagyobb problémájának, na mit?

Nos a legnagyobb kihívást a „Jelöltek” találása (angolul Prospecting) jelentette, ez azt jelenti, hogy olyan személyek találása, akik érdeklődnek az ajánlat iránt, kiknek lehet beszélni a noniról, beszélni a hozzá kapcsolódó üzleti lehetőségről.

A megkérdezettek 50,51%-a állította ezt.

Az érdekesség kedvéért, a második helyen a felsővonali támogatás elégtelensége 12,37%, a harmadikon a munkatársak megmaradása 11,34%, a negyediken a juice ára 10,31%, ötödiken a rendszer másolása 7,22%, hatodikon az időgazdálkodás hiányosságai 6,19% és végül a vezetés hiányosságai 2,06%-al

Látható ebből az ankétból, hogy messze a legnagyobb akadályt a jelöltek találása okozta az új terméktanácsadóknak. És itt jön a képbe az internet, és a modern kommunikációs kiegészítői.

A legegyszerűbb talán az e-mail, melyet egyre többen használnak. Vétek nem kihasználni az un. „aláírás fájl” nyújtotta lehetőséget. Az aláírás fájl egy olyan kis szöveg, mely előre megadható és, melyet a levelező program automatikusan csatol a kimenő e-mailokhoz.

Ha ez a mondat felkelti a levél címzettjének a figyelmét, rákattint az ott található linkre, vagy válaszában megkérdi, mi is ez, és máris kapsz egy üzenetet, hogy az illető érdeklődik, küldj már neki valamit.

Óriási előnye ennek a módszernek az, hogy csak azokkal kell felvenned a kapcsolatot, akik erre úgymond „engedélyt adtak”, nincs ellenállás, nincs visszautasítás.

Bizonyára érdekel, hogy miként kell ezeket a mondatokat megszerkeszteni, szeretnél mintákat, tippeket, hamarosan erről tudomást szerezhetsz a "belső kör" számára létrehozott speciális blogban. Érdekel hogyan keülhetsz a "belső kör"-be? Írj egy üres e-mailt a belsokor.noni@gmail.com címre.

Ja, és hogy hol találod ezt a beállítási lehetőséget, általában a „beállítások” menüpont „aláírások” almenüjében, kutakodj egy kicsit, ezzel elindulsz a webes pénzkeresés útján.

Sikereidért, János

2008. március 16., vasárnap

Ismerősök felkutatása a Skype segítségével

Mire haszálható még a Skype ingyenes tetelfonáláson kívül? I

Fel lehet vele kutatni az ismerősöket, akik rendelkezhetnek skype címmel, de eddig még nem vetted fel velük a kapcsolatot.

Így csináld:

„Eszközök” menüpont, azon belül a „Partnerek importálása”, majd az előbukkanó ablakban az "Indítás" gombra kattintani.

Ekkor a skype végigvizsgálja az email címlistáidat és kilistázza azokat a neveket akikkel még nincs kapcsolatod, de az e-mail címek és a skype nyilvántartása alapján lehet hogy valamelyik rendelkezik skype címmel.

Kiválaszthatod, hogy melyik e-mail fiókodat vizsgálja át. (Outlook, gmail stb.)

Ezután nincs más dolgod mint, hogy végignézd a neveket, és ha olyan nevet látsz, mely ismerősnek tűnik, bejelölöd. Mikor átnézted az egész listát, az összes kijelölt személynek egyszerre küldheted a kapcsolatfelvételt kérő üzenetet.

Nagy gubanc nem lehet a dologból, ha véletlenül mellélőttél, legfeljebb nem vesz fel a listájára. Ha azonban találtál valakit, akiről eddig még nem tudtad, hogy van skype címe, máris felelevenítettél egy kapcsolatot.

Ezt a keresést érdemes időről időre megcsinálni és érdemes egy idő után azokat, akik nem igazolták vissza, hogy ismernek (ott a ki kérdőjel a nevénél) törölni a listáról.

„Akinek nincs adatbázisa, nincs üzlete sem” Mark Davis